Speezy (egy fiatal szárnyas földsárkány) személyében egy pajkoskedvű kissárkányt tisztelhetünk, aki aludni és enni szeret a legjobban. Eltökélte, hogy már korán nekikezd a tanulásnak, ezért pergamenjeit mindig magánál hordja.
Bár a Sárkánytan-játék hivatalosan már lassan egy hónapja megjelent, egyre több és újabb kis információ, videó kerül elő róla, mintha a reklámozása csak most kezdődött volna el. Nemrégiben éppen egy hivatalos előzetest tekinthettünk meg, mely a játék Nintendo DS-re készített változatát mutatja be, az előző, PC-s változat jellegét követve.
Egy másik videó magának a játéknak néhány "pályáját" mutatja be, szintén a Nintendo DS-re készített változatból. Ebből kiderül, hogy valóban kipróbálhatjuk, milyen igazi sárkánytudósnak lenni - a lábnyomok megtiszításától az elfogott sárkányok kiszabadításán át egészen a Dr. Drake drakológus kastélyában tett barangolásig bármiben részt vehetünk.